hétfő, december 31, 2012

Idézet özön


„Nem vagyok nagy ivó. Szilveszterkor két martini után megpróbáltam elrabolni és Kubába téríteni egy liftet.” (Woody Allen)

„Az optimista azért várja az éjfélt, hogy az új év elkezdődjön, a pesszimista pedig azért, hogy megbizonyosodjon róla, az óév elmúlt.” (Bill Vaughan) 

„Évre évek múltak s azóta én sokszor
vártam még gyermekként az évfordulatkor,
hogy majd csúcsra érek s gyakran már-már hittem,
látok is valamit –, másszor legyintettem
s Szilveszter csuszamló, sikongató éjén
részegen pörögtem az év meredélyén.” (Illyés Gyula)


„Kormosan, de tiszta szívvel,
A füst barna fiai
Beköszönünk ma hozzátok,
Házak boldog urai.
És kivánunk, és ohajtunk
Újnál újabb esztendőt,
Szerencsével rakodottat,
Nem is egyet, sem kettőt,
Hanem igen, igen sokat,
Annyit, mint a kis világ,
Mennyi csillag van az égen,
Régi fákon mennyi ág.” (Vörösmarty Mihály)

„Jelentem hát a hölgyeknek s uraknak,
Hogy míg önök itt ölébe csücsültek
Pezsgős jókedvnek s rózsás hangulatnak,
S mulatnak,
Azalatt meghalt az öreg Náthán,
Akinek bánat-batyu volt a hátán,
Meghalt a könnyet mázoló,
Vesékbe gázoló,
Rossz portékákkal házaló
Ó esztendő,
S most új, vígabb élet kezdendő!” (Tóth Árpád)

„Mit van mit kívánni még
Ily áldott időben? -
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben.” (Arany János)
„Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben:
Jobb üdőt, mint tavaly volt,
Ez új esztendőben;
Jó tavaszt, őszt, telet, nyárt,
Jó termést és jó vásárt
Ez új esztendőben;

Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben:
Zsíros esőt, kövér hót,
Ez új esztendőben;
Bő aratást, szüretet,
Egészséget, jó kedvet
Ez új esztendőben!

Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben:
Drága jó bort, olcsó sót
Ez új esztendőben;
Jó kenyeret, szalonnát
Tizenkét hónapon át
Ez új esztendőben!

Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben:
Vegye el mind a nem jót,
Ez új esztendőben;
Mitől félünk, mentsen meg,
Amit várunk, legyen meg,
Ez új esztendőben!” (Anonimus)

Miért van az ember szíve rejtve... – tanulságos történet

 Egyszer történt, mikor még az emberek kívül hordták a szívüket, mint a legbecsesebb díszüket, hogy egy kisfiú ücsörgött a parányi tó partján. Kezeit teletömködte mindenféle kaviccsal, azután egyesével a hullámzó víztükörre vetette őket, egyre messzebb és messzebb. A kavicsok lágy csobbanással merültek el - újból és újból.
- Miért búsulsz? - A kisgyerek ijedten fordította figyelmét a mögé lopódzott alakra, de ijedelme rögvest alább hagyott, mikor a vén remete barázdált vonásaira ismert. Miért is félt volna tőle, hisz akárhányszor meglátogatta, a remete mindig kedvesen, minden földi jóval kínálta.
- Elhagytam a szívem. - pityeregte, és bánatában újabb kövecske suhant a tóba.
- A szíved? - csodálkozott a vén remete.
- Igen - azt! - Hüppögte. - Elveszítettem, pedig úgy vigyáztam rá, mint a szemem fényére! - könnycseppet törölt ki a szeme sarkaiból. A remete lehuppant mellé botját letámasztva és kedvesen rámosolygott. Kezeit összekulcsolta a feltündöklő fényáradatban. A gyermek szeme nagyra kerekedett el. Nem tartott sokáig a varázslat, de akár órákig is elnézte volna az öreg remete kezeit. És mikor azok széttárultak - lám a fiú csodás szíve ragyogott fel benne.
- Megtaláltad! - kiáltott fel boldogan, és átölelte a remetét. - Szeretlek! Ezt rá is vésem! Csupa nagy betűkkel! Add ide kérlek! Ezentúl a legjobban látható helyen fogom hordani, hogy lássák, milyen jó vagy!
A gyermekvidámsága felhőket szétoszlató sugárként villant fel.
- Tudod mit? - töprengett a remete. - Hadd válasszam meg én a helyét.
- Rendben - egyezett bele. A remete elmosolyodott és a parányi szívecske, mint egyetlen fénypont felemelkedett a tenyeréből - és a fiú mellkasa felé haladt. A gyermek leplezetlen boldogsággal, csillogó szemekkel bámult közeledő szíve felé, hogy mennyire szép helye is lesz ott, ám amikor az eltűnt mellkasában, elpityeredett.
- Hééé! De ott nem látja senki sem! Hogyan fogják megtudni az emberek, hogy mennyire szeretlek? - értetlenkedett.
- Figyelj rám! - az öreg megérintette a könnyes arcot és elmosolyodott.
- Nem kell, hogy tudja a világ, mennyire szeretsz. Elég, ha te tudod és az, akit a szívedbe zársz. Mondd el bátran annak, akit belevésel: Szeretlek! Így már nem fogod elveszíteni sosem, mert benned él tovább - és ezt már nem veheti el senki sem.

A gyermek eltöprengett a remete válaszán, majd az utolsó kavicsot is eldobta és vidáman felugrott.
- Köszönöm! - nagy puszit nyomott az öreg vénséges arcára, majd egy pillangót meglátva utána futott. A remete pedig csak bámult a távolodó gyermek után és mosolygott - majd egyszer megérti.

Azóta szív nem hordatik kívül, csak a csendes mélyben vésődnek fel rá a nevek - újból és újból.

Az elmúlt esztendőben, esztendőkben, a te szívedbe hány nevet véstél be? És hányat törültél ki onnan gyűlölködő, haragos felindultságodban?
Megnyugtató szavaid, és jótetteid által hány rászoruló, szeretetedre éhező embernek mondtad el, hogy szereted?
Forrás: Laudetur.hu

December 31. SZENT I. SZILVESZTER PÁPA, védőszentem emléknapja

Szilveszter római születésű volt, s majdnem huszonkét évig, 314-től 335-ig volt pápa. Elődje, Miltiádész pápa alatt szabadult meg Róma Maxentius zsarnokságától, amikor Nagy Konstantin a Milviusi-hídnál legyőzte őt. Ez meghozta az Egyház számára a szabad vallásgyakorlást is. Tanúk szólnak amellett, hogy Szilvesztert hitvallóként tisztelték, mivel az utolsó üldözésben, Diocletianus idejében állhatatosan megvallotta Krisztust. A felszabadulás első időszakában ugyanis az egész birodalom területén az volt a szokás, hogy olyan férfiakat választottak és szenteltek püspökké, akik az üldözés idején hitvallók voltak.
Szilveszter pápaságának egyik legfontosabb teendője volt az egyházi élet megszervezése Rómában. Maga a császár nem kedvelte Rómát, egész uralkodása alatt mindössze háromszor fordult meg benne, akkor is csak rövid időre.
De éppen e távollétnek köszönhető, hogy nem került sor a pápa és Konstantin között olyan összeütközésekre, amilyenekre - a császár azon öntudatából fakadóan, hogy ő felelős az Egyház belső békéjéért is - a keleti püspökök és Konstantin között sor került.
A római püspök primátusának érvényesülése szempontjából Szilveszter pápasága annyiban jelentős, hogy a két zsinatra, melyeket a császár hívott össze (314-ben a dél-franciaországi Arles-ban, 325-ben pedig Niceában), nem személyesen ment el, hanem képviselőt küldött. Szilveszter óvatosságból nem ment el, s ezt okossága diktálta, mert ezzel gátat tudott vetni a császár befolyásának az Egyház belső ügyeire. Az arles-i zsinatra azt a megindokolást küldte maga a pápa, hogy nem hagyhatja el az Apostolok sírját. S ez így is maradt egészen a középkor végéig: a pápák személyesen nem vettek részt a Rómán kívüli zsinatokon.
Miltiádész pápa kapta a császártól az első nagy adományt, amellyel a Lateráni palotát a pápa rendelkezésére bocsátotta. A 313 októberére meghirdetett zsinat atyái - a császár kívánságára az újonnan jelentkező donatizmust vették vizsgálat alá, mivel ez az eretnekség Észak-Afrika egyházaiban súlyos nehézségeket okozott - már ebbe a palotába gyűlhettek össze. A nagy római templomok építéséről azonban már Szilveszter tárgyalt a császári építészekkel. Konstantin ugyanis elrendelte, hogy a Lateráni palota mellé építsenek egy nagy bazilikát, amely később a „Minden Templomok Anyja” nevet kapta. A pápák egészen a 14. századig ebben a palotában éltek és innen gyakorolták pápai hatalmukat. Szilveszter évei alatt készült a Vatikáni-dombon a Szent Péter sírja fölötti bazilika. Szent Pál sírja fölé egy kisebb bazilikát kezdtek építeni az ostiai út mentén. A Laterántól nem messze pedig megkezdték a Szent Kereszt-bazilika építését, amely arra volt hivatva, hogy a jeruzsálemi szent helyek megjelenítője legyen Rómában.
A szerény Szilveszter pápa alakja a legendák fényében világtörténelmileg egyedülálló jelentőségű, mert ő volt az a pápa, aki Nagy Konstantinnal együtt történelmet formált.
Marcus Aurelius császár (161--180) nagy lovasszobra, amely a római Capitoliumon ma is csodálatot kelt a szemlélőben, akkoriban a Lateráni palota mellett állt. Ebből később arra következtettek, hogy nyilván Konstantint ábrázolja, s csak ennek volt köszönhető, hogy a későbbi korokban nem olvasztották be! A legenda ugyanis elmondja -- természetesen ennek sincs történeti hitele --, hogy a császárt Szilveszter gyógyította meg súlyos betegségéből, majd meg is keresztelte. A császár hálából nagy ajándékokkal halmozta el az Egyházat.
E legenda magvának rendkívül nagy hatása volt az egyházi állam, illetve a birodalom és a pápaság középkori kapcsolatának alakulására.
A legendában ugyanis az áll, hogy Konstantin törvényt alkotott, melynek értelmében ,,az egész földkerekség papjainak a római püspök ugyanúgy feje, ahogyan az összes hivatalnokok feje a császár''. A legenda késői ábrázolása a Vatikáni Múzeum Konstantin-termében látható, és mutatja a későbbi korok elképzelését Konstantin megtéréséről és ennek egyháztörténelmi jelentőségéről. Mindez egész másként zajlott le, mint ahogy a képek mesélik.
335. december 31-én halt meg. A Priscilla katakombába, a Via Salarián temették el, I. Pál pápa azonban 761-ben átvitette elődje maradványait a szent tiszteletére alapított “San Silvestro in capite” nevű kolostorba. Alakját sok, szinte a mese határát súroló legenda veszi körül, már az 5. században tisztelték.
                                                                          +++
A szent pápa életéből, aki az egyháztörténelem fordulópontján kormányozta az Egyházat, annak a legendának alapján mondunk el néhány részletet, amely összekapcsolta őt Konstantin császárral, és nagy csodatévő erőt tulajdonított a pápának.
E legenda szerint a császár, miután Maxentius trónkövetelő fölött győzelmet aratott és meghódította Rómát, még egyszer üldözést kezdett a keresztények ellen. Ezért leprával bűnhődött. Betegségében az egyik éjszaka álmot látott: megjelent neki Péter és Pál apostol, és megmondták, hogy gyógyulást sehol máshol nem remélhet, csak Szilveszter pápánál, aki tud egy csodatévő forrásról, melynek vize mindazokat meggyógyítja, akik megmerülnek benne.
Szilveszter azonban nem volt Rómában, mert az üldözés elől a Soracte- hegy egyik barlangjában húzódott meg. A császár azonnal követeket küldött hozzá, és kérte, jöjjön vissza Rómába. Szilveszter vissza is tért, s tanítani kezdte a császárt a keresztény hitre, megnyittatta vele a börtönöket, melyekben a keresztény foglyokat őrizték, majd elvezette a keresztelőmedencéhez. Ott a császár visszanyerte egészségét. Hálából azonnal törvényeket bocsátott ki az Egyház javára, és nagy ajándékokkal fejezte ki háláját a gyógyulásért. Az egyik templom építésénél ő maga is kapát ragadott, és tizenkét kosárnyi földet a saját vállán szállított el.
Szimbolikus jelentése van a sárkányról szóló történetnek. Eszerint egyszer pogány papok jöttek Konstantinhoz, és keservesen panaszolták, hogy mióta a császár megkeresztelkedett, megjelent egy barlangban egy hatalmas sárkány és naponta több embert fal föl. Konstantin értesítette a dologról a pápát, aki megígérte, hogy ártalmatlanná teszi a sárkányt. Miközben Szilveszter imádkozott, megjelent neki Szent Péter, és fölszólította, hogy minden félelem nélkül ereszkedjék le két papjával együtt a sárkány barlangjába, s Jézus Krisztus nevében kötözzék meg a sárkányt, majd a kereszt jelével pecsételjék le a barlangot.
Szilveszter tehát két reszkető pappal útnak indult. Alászálltak a barlangba, a sátán lakóhelyére, megkötözték a vadállatot, majd lepecsételték a mélyen fekvő barlangot a kereszt jelével, és elindultak vissza a felszín felé. A folyosón azonban belebotlottak két holttestbe: két varázsló lopakodott utánuk kíváncsian, de a vadállat mérges lehelete megölte őket. Szilveszter mindkettőjüket talpra állította, és együtt jöttek föl a várakozó emberekhez. Nem csoda, hogy ezután az emberek seregestül kérték a keresztséget.

vasárnap, december 30, 2012

Angyalok a pályán

Az utolsó pillanat...

A II. világháború egy elesett katonájánál találták ezt a papírtöredéket. Uram, te tudod, hogy gyermekkoromtól fogva azt mondták nekem, hogy nem létezel. De ezen az éjszakán, a lövedékektől feltépett kráter alján feküdve rám borult a csillagos ég, feltámadt előttem a teremtés szépsége és felismertelek Téged, hogy létezel. Egy ember, aki a 11 órában figyelt fel a hívásra és szinte az utolsó pillanatban kezdett el hinni a Jóistenben. Szerintem, megkapta az egy dénárt, az örök életdénárját.
Őszintén örülünk annak, hogy kezdettől fogva hívők vagyunk. Fejlődik hitünk és Isten iránti szeretetünk? 


forrás helye

Vasárnapi gondolatok: Gyermekem, miért tetted ezt velünk? - Szent Család vasárnapja

Fényképezte fr. Szilveszter - Betlehem
Ma, amikor krízisbe került a családi élet, amikor nem igazán szokás a gyermekvállalás, de annál nagyobb divat és gyakoribb a szentségi házasságon kívüli együttélés és egyre több házasság végződik válással a házastársak benső válsága, krízise miatt. Ma, amikor egyre több állam, egy-kalap alá veszi a férfi és nő házasságát, az élettársi kapcsolattal, vagy ami még ettől is rosszabb, az egyneműek kapcsolatával, és ha valamely állam eltér ettől a gyakorlattól, mint a magyar, amely alkotmányában „védi a házasság intézményét, mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját” (L cikk 1 pontja), akkor azt kipellengérezik, gazdasági életét lehetetlenné akarják tenni. 

Ma az Egyház mindezek ellenére, vagy pontosan ezért, az igazi család követendő példáját állítja elénk Szent Család vasárnapján: Szűz Mária, Szent József és természetesen a Jézusból álló kicsiny meghitt názáreti családot.
No persze lehet mondani azt, hogy könnyű volt nekik minta családnak lenni, amikor ebben a családban élt és nevelkedett Jézus az Isten Fia és Isten eleve megóvta minden bajtól őket.
Ezzel szemben a Biblia arról tanúskodik, hogy nem volt könnyű nekik sem, nem volt problémamentes, nem volt gondoktól, szenvedésektől mentes a Szent Család élete sem.
Már József és Mária jegyessége sem volt problémamentes. József el akarja bocsátani Máriát, mert nem tudja, hogy a gyermek a Szentlélektől van. Az angyal figyelmezteti Józsefet álmában, hogy ne tegye ezt.
Újabb gond a Szent Család életében: pontosan Jézus születése előtt Betlehembe kell menniük a népszámlálás miatt, pedig Názáretben mindent előkészítettek már a gyermek születésére. S Betlehemben, egy istállóban születik meg Jézus, mert a betlehemiek nem adtak szállást Józsefnek és az áldott állapotban levő Máriának.
Amikor a bölcsek jönnek látogatni az újszülött királyt – Heródesnek tett bevallásuk alapján kb. két évvel a születés után – akkor azt olvashatjuk a Szentírásban, hogy bementek a házba. Nem istállóról van már szó, mert József minden bizonnyal megteremtette megélhetésük alapjait Betlehemben és fedelet teremtett a Szent Család feje fölé. És ezt az épp kialakult otthonukat menekülve kell maguk mögött hagyni Heródes gyilkos szándéka miatt.
Hány, meg hány család kényszerült a történelem során, elhagyni otthonát, s csak a legszükségesebbet vihette magával. Hányszor megismétlődik még ez a jelenet ma is, a háborúk sújtotta vidékeken, vagy épen azokban az országokban, ahol üldözik keresztény testvéreinket.
Aztán éppen a mai evangéliumi szakaszban olvastuk a 12 éves Jézus történetét, aki elkezdi járni a maga útját, ott marad a Templomban szülei tudta nélkül, s csak három nap múlva találnak rá. S anyja kérdésére azt a meglepő és érthetetlen választ adja: "Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?" Hányszor megismétlődik ez a jelenet a családjainkban, mikor a gyermekek felnövekedve kezdik a maguk útját járni, ami a szülők számára sokszor oly érthetetlen. 
Ezek az idézett részek a Szentírásból, csak néhány pillanatra utalnak a Szent Család rejtett életére, de ezekből biztos, hogy sok esetben ugyanazok a válsághelyzetek alakultak ki a názáreti Szent Családban, mint a mai családok benső életében.
Akkor miért bukik bele oly sok család ma ezekbe a problémákba, válsághelyzetekbe és miért sikerült ezek békés rendezése, megoldása a Szent Családnak tehetjük fel a kérdést?
Persze erre azt lehetne válaszolni, hogy a Szent Családot számtalanszor megsegítette a csoda, az angyal megjelenésével, amikor tisztázta József előtt, hogy Mária gyermeke a Szentlélektől van, amikor figyelmeztette Józsefet, hogy a Gyermekre leselkedő veszély elől meneküljön Egyiptomba, és még sorolhatnák tovább…
Ez igaz, hogy az angyal figyelmezteti őket, de ezt ne képzeljük el, valami hallatlan látványos formában. Hiszen már a kis hittanosok is megtanulták, hogy az angyaloknak nincs testük, ők láthatatlan lelkek. Tehát értelmünkön és lelkiismeretünkön keresztül hatnak ránk, a lélek csendjében, az imádság közepette, ha fogékonyak vagyunk ösztönzéseikre.
Ez a kulcsa annak, hogy a Szent Család átvészelte a válsághelyzeteket, mert szüntelen megvolt az imádság életükben. Imádkoztak egyénileg és a családi közösségben is.
Józsefről olvassuk: "Igaz ember volt". Ez a kor nyelvén azt jelentette, hogy vallásos, gyakorló hívő és imádságos ember. Vagy Máriáról, hogy szívébe véste az isteni Igéket és el elgondolkodott rajtuk. A mai evangéliumi szakasz pedig arról tudósit, hogy a 12 éves Jézus szinte megszállott érdeklődést tanúsított Isten dolgai iránt. Annyira bele melegszik az Istenről folytatott beszélgetésbe a tudósokkal, hogy a családjáról is megfeledkezik, mert számára az Istennel való bensőséges kapcsolat mindennél fontosabb.  
Ez az, ami hiányzik a mai családok életéből: az egyéni és közösségi imádság, a Szentírás, az Isten Igéje fölötti elmélkedés és a szenvedélyes, a személyes és élő kapcsolat a teremtő Istennel.
Olyan korban élünk, ahol még a vallásos családok is - a realitásra való nevelés címén – leszoktatják, illetve meg sem tanítják gyermekeiket ara, hogy az élet legfontosabb dolgai után szenvedélyesen érdeklődjenek, vagy a hétköznapok közepette egy helyes fontossági sorrendet, értékrendet tudjanak felállítani, az örök-életet tartva szemelőt. Ma nagyon sok esetben csak a megélhetés a fontos, csak azzal érdemes foglalkozni, amivel pénzt lehet keresni, tartják sokan, aminek következtében kényelmesen lehet élni, és jókat lehet szórakozni, akár adventben, vagy a nagyböjt idején is.
Pedig elsősorban a szülők feladata, keresztségi ígéretüknél fogva is, hogy jó példájuk által ráneveljék gyerekeiket a rendszeres imára, a vasárnap megszentelésére, a szentségekhez való járulásra és az Istennel való személyes és élő kapcsolat kiépítésére!
Hála Istennek, vannak szülők, akik mindezt fontosnak tartják, és nem csak szavukkal, hanem elsősorban életpéldájukkal igyekszenek nevelni. Olyan jó hallani, hogy ma is vannak családok, ahol együtt imádkoznak, együtt olvasnak szentírást a családban. Advent folyamán, és nemcsak, - olyan jó volt látni, hogy szülök és gyerekek, együtt vettek részt a korai szentmiséken, hogy apa és fia, anya és leánya, együtt végezték el szentgyónásukat, és együtt járultak a szentáldozáshoz.
Kt. Szüntelen zajban élünk - kívül és belül -, nincs csend, amikor egymással beszélgethetnénk, amikor imádkozhatnánk, s a csöndben meghallhatnánk a lélek fülével Isten akaratát, mely számunkra mindig a legjobbat akarja.
Ehelyett menekülünk a csendtől, menekülünk attól, hogy szembenézzünk a problémákkal, hogy megbeszéljük azokat, azt képzelvén, hogy majd maguktól megoldódnak. Állandóan valami szolgáltatja a háttérzajt otthonunkban, vagy a tévé vagy a rádió szól, vagy a számítógép működik, csakhogy ne legyen csend. Figyeljük csak meg, hogy egy-egy lakásban hány TV és rádió van, illetve a szobában a székek mind a TV felé vannak irányítva, mintha a családi szentélynek az lenne az oltára.
Igen, sok esetben a házasságot a templomban kötik meg, de sokszor csak pusztán a ceremóniát keresik benne, a rendkívüliségre, a látványosságra törekszenek, vagy csupán a szokásoknak akarnak eleget tenni. Megfeledkeznek a házastársak, hogy a templomi esküvő azt jelenti, hogy a házasság szentség: olyan szentség, mint az oltáriszentség, vagy a szentgyónás. És e szentségben egy harmadik valakivel találkozik a férj és a feleség: Jézus Krisztussal, aki segíteni akar rajtuk - ha engedik -, nem pedig közéjük állni.
De ahhoz, hogy Krisztus segítségét észrevegyék a házasok, vagy egyáltalán észrevegyék azt, hogy velük van Isten, aki segíteni akar, ahhoz időnként csendet kell teremteni, le kell ülni és imádkozni, egyénileg és közösen a családban. 

Befejezésül elmondhatjuk, hogy ahol az emberek a krisztusi érték rend szerint élnek, és tudnak együtt imádkozni, ahol az imádság megnyeri Isten tetszését, ahol nyíltan megvallják hitüket, akár a rendszeres vasárnapi szentmisén való részvétellel is, ahol az emberek nem felejtik el szeretni egymást, ahol megosztják a többet azzal, akinek kevesebb van, ahol beszélgetés közben többször szerepel a mi és a miénk, mint az én, - ott megvalósul az igazi keresztény család: ott van az Egyház, jelen van az Isten és követik a Szent Család példáját is.

Tanuljunk a Szent Családtól, Jézus, Mária, József közösségétől: ahol az igaz hit, az imában való mély, bensőséges kapcsolat uralkodott az Istennel, amelyet az önfeláldozó, egymásért élő, óvó, féltő, segítő szeretetet, és a helyes értékrend jellemezett!
A mai napon imádkozzunk a világ minden családjáért; de különösen azokért, akik elveszítették az Isten- és a felebaráti szeretetbe vetett hitüket, azokért, amelyek problémákkal és nehézségekkel küszködnek, azokért, amelyeknek keresztény voltuk miatt, üldöztetéssel és igazságtalan meghurcoltatással kell szembenézniük, azokért, amelyekben békétlenség, meg nem értés uralkodik.
Szeretettel gondoljunk ma a saját családjainkra is, és mindazon családokra, akikért imádkozni tartozunk, azokért, akik e templomba megfordulnak és ajánljuk őket a Csíksomlyói Segítő Szűz oltalmába.
Szent József és a Segítő Szűz közbenjárására ragyogja be az Úr szívük sötétségét és adjon nekik élő hitet, biztos reményt és tökéletes Isten- és emberszeretetet! Áldja meg az Úr küzdelmeiket, fáradozásukat, buzgóságukat! Töltse be családjaink életét kegyelmével, hogy boldogságban, békességben, kölcsönös megértésben, s az egymást hordozó szeretet légkörében élhessenek!

szombat, december 29, 2012

A pápa januári missziós imaszándéka: Imádkozzunk a Közel-Kelet keresztényeiért



XVI. Benedek pápa arra kéri a világegyház híveit, hogy 2013. januárjában a következő missziós szándékra imádkozzanak: „A Közel-Kelet gyakran diszkriminált keresztény közösségeinek a Szentlélek adjon elegendő erőt a hűséghez és a kitartáshoz”. A pápa együttérzése nagy jelentőségű a térség keresztényei számára, mint ahogy erről Shlemon Warduni, bagdadi segédpüspök telefonos interjúban beszámolt rádiónknak.

A Szentatya mindig is sokat tett, hogy kimutassa nem pusztán a keresztények, hanem az egész Közel-Kelet iránti szeretetét. Ezt erősítette meg libanoni látogatása, valamint legutóbbi békeüzenete: atyai szíve ismét Kelet felé fordul, ahol Urunk megszületett az egész világ üdvösségére – mondta az iraki főpásztor. A régió keresztényei hálásak az Úrnak, amiért a pápa több ízben is utalt arra a kísérletre, hogy a Közel-Keletről elűzzék a keresztényeket. A Szentatyával együtt azonban biztosak vagyunk abban, hogy a Gyermek Jézus ezt nem engedi meg – fejtette ki Warduni püspök.

Az iraki keresztények arról tesznek tanúságot, hogy belekapaszkodnak Krisztusba, követik példáját, aki szelíd és alázatos szívű volt, meghallgatják szavát, amikor azt mondja: „Ne féljetek, én veletek leszek a világ végéig!” Krisztus, aki megalapította az egyházat, mindig velünk lesz. Készen állunk arra is, hogy életünket adjuk, hogy szilárdan megmaradjunk a hitben, tanúságot téve Krisztusról, aki a Béke Fejedelme – mondta interjújában a bagdadi segédpüspök.

Annak a reményének adott hangot, hogy 2013 a béke, a biztonság és a párbeszéd éve lesz, mert sajnos most még túl sok a megosztottság a Közel-Keleten: nemcsak a keresztényeket éri támadás, hanem népek népek ellen, ideológiák ideológiák ellen, egyik vallás a másik ellen küzd. Ezért a pápával együtt azért imádkozunk az Úrhoz, hogy hallgassa meg hangunkat: Ő, aki a Béke Fejedelme, nem hagyhat bennünket sorsunkra ebben a zűrzavarban. Krisztus a mi reménységünk, benne bízunk, és azt kérjük a betlehemi Gyermektől, hogy adjon számunkra békét és biztonságot – nyilatkozta rádiónknak Shlemon Warduni bagdadi segédpüspök.

Vatikáni Rádió
(vm)

Napi gondolatok: Jézus főpapi áldozatból üdvösség és világosság árad a világra (Lk 2,22-32)

Az evangéliumi részlet a vallási dráma jelképeinek segítségével Jézus áldozat mivoltáról beszél és a jézusi áldozatot elfogadó közösséget állítja elénk, Mária, József és az agg Simeon személyében.
Az agg Simeon - kép forrása itt
Jézus áldozat mivoltára a templomi bemutatás eseménye utal. A bemutatás kifejezést a Szentírás görög szövegében szereplő ige egyrészt annyit jelent, mint papként az Úr szolgálatára állni /Dt 17,12/, másrészt: áldozatot bemutatni. Amikor tehát az evangélista Jézus bemutatásáról beszél, Jézus főpapi vonásait akarja megrajzolni. Az ősegyháznak azt a meggyőződését fejezi ki, hogy Jézus hivatása kezdettől fogva az volt, hogy papként álljon az Úr szolgálatára és áldozattá váljék. Ugyanakkor az evangélista arra is utal, hogy e főpapi áldozatból üdvösség és világosság árad a világra. 

A jézusi áldozatot elfogadó közösséget Mária, József és az agg Simeon képviseli. A bemutatást az ószövetségi törvények nem írták elő. Mária és József önként viszi gyermekét a templomba, azaz szabadon mond igent Jézus hivatására és életművére. Simeon magatartását is az elfogadás jellemzi: befogadja, karjába veszi a gyermeket. Hálát ad Istennek, és ezzel burkoltan igent mond e gyermek jövőjére és üdvösséget hozó áldozatára. E három személy azt a közösséget jeleníti meg, amely kezdettől fogva nyitott volt Jézus felé, és amely a húsvéti események fényében végérvényesen elfogadta a jézusi áldozatból fakadó remény és üdvösség ajándékát.
A mai napon, az imént felolvasott evangéliumi rész hallatán, adjunk hálát Istennek Jézus értünk hozott áldozatáért, és tegyünk meg mindent, hogy életünk alapján az áldozat méltó elfogadóinak bizonyuljunk.

A múlt angyala

péntek, december 28, 2012

2012-ben 105 ezer keresztényt öltek meg hitük miatt

Az egyház december 26-án Szent István első vértanúra emlékezett, aki, miközben halálra kövezték, azért imádkozott az Úrhoz, hogy ne rója fel gyilkosainak ezt a bűnt. Ma sem feledkezhetünk meg arról a sok-sok keresztényről, akiket üldöznek, sőt megölnek Jézus Krisztusba vetett hitük miatt.

Rádiónk olasz műsora interjút készített Massimo Introvigne professzorral, a vallásszabadságot megfigyelő olasz központ munkatársával, aki megállapította, hogy sajnos továbbra is elterjedt jelenségről van szó.

A legfejlettebb vallási statisztikai központ az Egyesült Államokban működik, amelyet alapítója, David Barret vezetett 2011-ben bekövetkezett haláláig. A központ becslése szerint 2012-ben 105 ezer keresztényt öltek meg hite miatt. Ez azt jelenti, hogy minden öt percben meggyilkoltak egy keresztényt. Tehát félelmetes arányokról van szó.

Számos veszélyes térség van a világon, amelyek közül Introvigne professzor hármat emelt ki: az első régióban erőteljes az iszlám fundamentalisták csoportjainak jelenléte. Ide tartozik Nigéria, Szomália, Mali, Pakisztán és Egyiptom egyes régiói. A második térségben kommunista totalitárius rezsimek uralkodnak, mint Észak-Korea, a harmadikhoz pedig azok az országok tartoznak, amelyekben erős az etnikai nacionalizmus, vagyis a nemzeti identitást azonosítják egy meghatározott vallással, így a keresztényeket a nemzet árulóinak tartják. Példa erre Orissa állam Indiában.

Természetesen ezekben az országokban szentmisére menni, vagy hittanórára járni már önmagában véve veszélyes, gondoljunk csak a nigériai vérengzésre, amelynek katekizmusra igyekvő gyermekek estek áldozatul.

Pakisztánban az istenkáromlásra vonatkozó törvény szintén nagy veszélyt jelent a keresztények számára. Asia Bibi, ötgyermekes édesanya ma is börtönben van halálos ítélettel, éppen e törvény értelmében. Olaszország az elsők között tette magáévá Asia Bibi ügyét és erőfeszítéseinek köszönhetően eddig még sikerül megmentenie a keresztény asszony életét. Azonban számos esetben maga a tömeg lincseli meg a blaszfémiával vádolt személyt, még mielőtt bírósági tárgyalásra kerülne sor. Pakisztánban ez sajnos megszokottá vált. Arra a kérdésre, hogy miért váltak a keresztények a legüldözöttebb vallási csoporttá és miért tekintenek rájuk ilyen nagy gyűlölettel, Massimo Introvigne a következőket válaszolta:

„Ennek oka egyrészt specifikus ideológiákkal magyarázható, mint a radikális iszlám fundamentalizmus, vagy az etnikai nacionalizmusok legagresszívebb formái, illetve, még ami tovább él a régi kommunista ideológiából”. Az olasz professzor utalt a pápa Római Kúriához intézett karácsonyi beszédére, amelyben a Szentatya a kulturális diktatúrák között megemlítette a „gender” ideológiáját is. Ezek az ideológiák veszélyesnek tartják a keresztények és az egyház hangját, lobbijaik az intolerancia és a diszkrimináció hadjáratát indítják el ellenük.

Visszatérve Szent István vértanú példájára, aki megbocsátott gyilkosainak, Introvigne professzor megállapította: „Megbocsátani az üldözőknek - ez egyedül a kereszténységet jellemzi. Számos kereszténység előtti és utáni kultúra a bosszúhoz való jogot, sőt kötelességet hirdeti. Ma a világ hajlamos annak elfeledésére, hogy a kereszténység milyen nagy szerepet töltött be a civilizáció fejlődésében: a bosszú logikáját a megbocsátás logikájával cserélte fel” – mutatott rá rádiónknak adott interjújában Massimo Introvigne olasz professzor.
Forrás: Vatikáni Rádió
(vm)

Ártatlan apró vértanúk - Olvasmányos imaóra himnusza

December 28. Aprószentek ünnepe

Ártatlan apró vértanúk
dicsőítsen ma szent dalunk!
A föld elvesztett, s könnye hull
az ég elnyert, s örömre gyúl.

Megölt a vad, gonosz király,
de Alkotónk szent karja várt,
hogy országába fölvegyen,
hol fény s öröm vár szüntelen.

           Halálotok gyöngyként ragyog
           Krisztus körül, ártatlanok,
           kétévesek sem voltatok,
           s már mennybe vittek angyalok.

                                                    Ó város, szentté tett az ég
                                                    mint Megváltónk szülőhelyét,
                                                    kinek mint zsenge áldozat
                                                    első mártírvér itt fakad.

Állnak királyi trón előtt
tündöklő fényruhában ők,
ingecskéjüknek bíborát
a Bárány vére mosta át.

                                                                                    Jézus, neved legyen dicső,
                                                                                    kit földre szült a Szűz szülő,
                                                                                   Atyádnak s Lelkednek veled
                                                                                   örök dicsőség, tisztelet! Ámen.

csütörtök, december 27, 2012

Ünnepi otthon

Napi gondolatok: Maga az Élet jelent meg testben

December 27. Szent János apostol és evangelista ünnepe 

Szent Ágoston püspöknek Szent János leveléről szóló fejtegetéseiből

„Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk, amit szemléltünk, és amit a kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek” (1 Jn 1, 1). Csak azért tapinthatja bárki is kezével az Igét, mert „az Ige testté lett, és közöttünk élt” (Qn 1, 14).
De ennek a testté lett Igének, hogy kezünkkel tapinthassuk, előbb Szűz Máriától kellett testileg megszületnie, bár maga az Ige nem ettől kezdve létezik, hiszen János azt mondja róla, hogy „ami kezdettől fogva volt”. Nézzétek, mennyire alátámasztja ezt a levelét evangéliuma, amelyből az imént hallottátok, hogy „kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt!” (Jn 1, 1).
Valaki esetleg úgy érthetné az élet Igéjét, mint valami Krisztusról szóló beszédet, de nem magát a Krisztus testét, amelyet kézzel tapintottak. Nézzétek, mi következik: „Igen, az élet megjelent” (1 Jn 1, 2). Krisztus tehát az élet Igéje.
És hogyan jelent meg? Kezdettől fogva volt ugyan, de nem jelent meg nyilvánvalóan az emberek előtt: csupán az őt látó angyaloknak volt nyilvánvaló, akik mintegy kenyerükkel táplálkoztak vele. Mert mit is mond a Szentírás? „Angyalok kenyerét ette az ember!” (Zsolt 77,25). Tehát maga az Élet jelent meg testben, mert megjelenése által a csupán lélekben látható dolog válik szemmel láthatóvá, hogy meggyógyítsa a lelkeket. Mert az Ige csupán csak lélekkel, míg a test, testi szemmel is látható. Módot adott arra, hogy meglássuk az Igét: az Ige testté lett, hogy megláthassuk, így kellett gyógyulást találnunk, hogy bensőleg lássuk az Igét.
„Tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk” (1 Jn 1, 2), azaz megjelent közöttünk; vagy világosabban szólva: megjelent számunkra.
„Amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek” (1 Jn 1, 3). Jól figyeljetek, kedveseim: „Amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek”, őt magát, a testben jelenlévő Urat látták, az Úr szájából hallottak az igéket, és hirdették nekünk. Tehát mi is hallottuk, de nem láttuk.
Vajon talán kevésbé vagyunk szerencsések, mint azok, akik látták és hallották? De akkor hogyan folytatná, hogy: „ti is közösségben legyetek velünk?” (1 Jn 1, 3). Ők látták. Mi nem láttuk, de mégis közösségben vagyunk velük, mert ugyanazt a közös hitet valljuk.
„Mi ugyanis az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal vagyunk közösségben. S azért írjuk ezeket nektek — mondja — hogy örömötök teljes legyen” (1 Jn 1, 4). Teljes örömről beszel, mégpedig magában a közösségben, a szeretetben és az egységben.

szerda, december 26, 2012

Napi gondolatok: legyen példamutató a szereteted, tudásod és elhivatottságod!

Szent István diakónus vértanúról (dec. 26.) 
amit hitelesen tudunk, azt az Apostolok Cselekedetei írja le (ApCsel 6. és7.). Körülbelül Kr.u. 3 táján születhetett, hellenista, vagyis görögül beszélő zsidó családból. Beszéde és tanultsága alapján lehetséges, hogy egyiptomból származott, vagy Alexandriában tanult. Egy 4. századi hagyomány a 72 tanítvány egyikének tartja.

A hellenista zsidók zúgolódtak az arám nyelvűek ellen, mert özvegyeiket elhanyagolták a mindennapi kiszolgálásnál. Ekkor az apostolok hét arra alkalmas férfit választottak erre a foglalatosságra.

István kegyelemmel és erővel volt eltelve, nem csak szolgált az özvegyek közt, de csodákat és jeleket művelt a nép körében. Különböző zsinagógákból némelyek ellene támadtak, de sem bölcsességével, sem a Lélekkel szemben nem tudtak helytállni. Hamis tanukkal a főtanács elé hurcolták Istvánt, és ott Jézus tanítását kiforgatva vádolták. A főpap kérdésére védőbeszédében a zsidó nép történetét idézte. Hallgatóinak fejére olvasta, hogy Jézus árulói és gyilkosai lettek. Azok haragra gyulladtak és fogukat vicsorgatták ellene.

Amikor kijelentette bírái előtt, hogy nyitva látja az eget, és hogy az Emberfia ott áll az Isten jobbján, ezt Isten káromlásának ítélték, rárontottak, kivonszolták a városból és megkövezték. Ruháikat egy Saul nevű ifjú (a későbbi Szent Pál) lábához rakták le.

Így imádkozott István: "Uram Jézus, vedd magadhoz lelkemet!" Halálakor utolsó szava ez volt: "Uram, ne ródd fel nekik bűnül!"

Barátai megsiratták, illően eltemették. Ereklyéit 415-ben találta meg egy Lucián nevű pap Jeruzsálem közelében, Kafar-Gamalában. Ünnepét már a 4. században karácsony körül ünnepelték.

Vértanú halála bizonyára erősen befolyásolta Saul későbbi sorsát, hatása Szent Pál leveleiben is kimutatható. Ősi hagyomány István közbenjáró imájának tulajdonítja Pál megtérését.

kedd, december 25, 2012

A karácsonyi látogató

A 2010-es kaplonyi és a 2012-es csíksomlyói összeállítással kívánok minden kedves ismerősnek, különösen a benne szereplőknek, Istentől megáldott, békés, boldog Karácsonyi Ünnepeket

Karácsony első napja

A dekorációk, a kirakatok, a tévéprogram, a karácsonykor földíszített lakások mintha arról szólnának: él még a karácsony, mintha keresztény ünnepeink közül társadalmunk a karácsonyt értékelné a legtöbbre. De ha utánagondolunk, hogy a széles tömegekben milyen források – üzlet, hagyomány, szentimentális nosztalgia stb. – táplálják karácsony hangulatát, kételkedni kezdünk. A motívumok sokféleségének zavaros egyvelege nehézzé teszi számunkra karácsony ősi üzenetének fölismerését, tartalmatlanná lúgozza az ünnepet.
Ez lenne a karácsony? Földíszített fenyőfákból, ajándékozásból, kántálásból állna a karácsony? És a betlehemi Gyermek csupán szimbólum? Már nem tudja betölteni éhségünket? Igen, mert csak ott születhet meg a gyermek, a betlehemi Gyermek ahol várják.  Adventben gyakran énekeltük: „Harmatozzatok, égi magasok, téged vár epedve a halandók lelke, jöjj el, édes Üdvözítőnk”. De ahogyan élünk, azzal nem harsogjuk-e túl az ének hívogató szavát? Életünk nem azt üzeni-e: „Minek jönnél, nincs időm, tele a fejem mindenféle gonddal. Nekünk nem hiányzol. Ha valami hiányzik, az a pénz; de tőled az idegen, minek jönnél? – Hallhatunk rólad a templomban és az elég, ne zavarj bennünket!”
Kt. A karácsony elsekélyesedik, kiüresedik és tartalmatlanná, üres hagyománnyá válik ott ahol kihalt a vágy Krisztus után. „A vágyakozás a szív fáradozása. A vágyakozás ad mélységet a szívnek” – mondja Szent Ágoston. Mi történik azzal az emberrel, akinek a szívéből kihalt minden vágyakozás? Visszazuhan önmagába, mert a vágyakozás az, ami az embert önmaga fölé emeli, kiemeli önmagából. „A bűn tulajdonképpen nem a kegyelmet töri össze, hanem kiöli belőlünk az Isten utáni vágyat.” (Bernanos) Ahol a vágyakozás megsemmisül, ott az élet kilátástalanná és értelmetlenné válik.
Személyes életünkben, Egyházunk életében vajon nem azért ürül-e ki a karácsony, mert túl sokat szervezünk, mert túl sok az előkészület, Krisztus utáni vágyódásunk pedig nem elég eleven, élő?
A kis baba is csak ott születhet meg ahol várják, ahol vágyakoznak utána. Karácsony Gyermekére is áll ez.
„És az Ige testté lett” (Jn 1,14) – olvassuk Szt. János evangéliumának első részében. Kilépett önmagából. Elérkezett hozzánk. Az Ige, a Szó megtörte a hallgatást. Isten kimondott szavából születik karácsony ünnepe. Karácsonyról nem beszélhetünk úgy, hogy Istent meg sem említjük. Karácsonyt nem az ember találta ki, nem tőlünk indul, mi csak megérkezünk hozzá.
Az Ige, a Szó Gyermekké lett, húsunkká, vérünkké, testünkké lett. Emberi arcot vett föl. Isten Benne mondja ki szavát. De egy gyermek, egy kisbaba még nem tud beszélni. Vagy mégis? Minden gyermek igazában megtestesült szó: közvetlenül szívünkhöz beszél. Bár nem szól, mégis megtöri a hallgatást, s a felnőttek beszélni kezdenek körülötte. Ki ne értené meg tágra nyílt tekintetét, levegőbe csapkodó kezét, kiszolgáltatottságát?
Kt. A hatalmasok világában Isten erőtlen gyermekként szól. Benne az uralkodás új stílusa jelenik meg. Benne Isten kimondja: az emberi élet értelme nem a hatalmaskodásban, a másik fölötti uralkodásban áll. Isten nem hatalom, hanem szeretet. Az emberi élet értelme nem a minél magasabb pozíciókban rejlik, hanem a gyermeki nyitottságban. Igaz, ebben a nyitottságban sérülések érhetnek bennünket, mégis ez tesz képessé arra, hogy mint a gyermek, szeretetet adjunk és fogadjunk. A gyermek képes feltörni a kemény szíveket, mosolyt csal a komor arcokra. A gyermekké lett Ige szeretne átváltoztatni bennünket: „Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be Isten országába.”
Az Ige, a Szó Gyermekké lett, mégpedig Szűz Máriától született. Tehát Ő nem látomás, hanem valóság. Húsunkká, vérünkké lett. Belépett világunkba, mégpedig azon a ponton, ahol kitaszítottság, éhség, didergés, ridegség lakozik, egy istálló jászolába.
A Názáreti Szűztől született. Jézus léte nem vezethető le teljesen emberi családfákból. Vele a történelemben valami egészen új kezdődött. A szűzi születés eleven jele ennek a titoknak. Világunk közepette a Szűzanya ölén egy új világ keletkezett. Nélküle messze más lenne az életünk. Mennyi szabadító tűnt föl a történelem során, és mind csendben elmerültek az időben. Milyen jó, hogy Ő az Üdvözítő, a Szabadító, az Úr, az Isten!
Kt. A megtestesülés titkában ajándékul nyertük az újrakezdés szüntelen lehetőségét. Nem majd, hanem itt és most. Nem egyedül, a magunk erőfeszítéséből, hanem a Szentlélek erejéből, ahogy a Szűzanya életében is történt. Kereszténynek lenni annyi, mint a Szentlélektől foganni és fogantatni, annyira befogadónak lenni, mint a Szűzanya.
Így, Karácsony történése hívás és küldés. Az angyalok éneke után a környék nyájainak egyszerű pásztorai indultak a „jel” után. Példát adtak nekünk, mit jelent a karácsonyi hit.
Indulnak. A „jászolban fekvő Kisded” mozgásba hozza őket. Nem tétováznak, sietve útra kelnek. Most nincs számukra semmi, ami fontosabb lenne. De nem egyedül, hanem együtt indulnak. Karácsony titka indít, közösségbe hív.
Miután látták a jászolban fekvő Kisdedet, elbeszélték mindazt, amit az angyaltól hallottak. A barlangistállóhoz érve, amit látnak, azt összekötik azzal, amit az angyaltól hallottak. Bennük a látás és hallás egységbe jut. Ezért látnak ott, ahol semmi különösebb látnivaló nincs. Meglátják a gyermekben a szabadítót, a Krisztust, az Urat. Így, annak az örömhírnek a követői lettek, amit láttak és hallottak. Ők, az egészen hétköznapi, jelentéktelen emberek lesznek az evangélium első hirdetői. Aki lát és hall, az továbbadja az örömhírt. Ha csak maga építkezik belőle önelégülten, még nem lát és hall a maga teljességében.
Aztán dicsérték és magasztalták, azaz imádták az Istent. A pásztorok visszatértek nyájukhoz, a hétköznapok világához. De ettől kezdve minden fáradtság és csüggedés helyett dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak. Nem álltak meg a látásnál és a hallásnál. Isten dicsérete, imádása fölhangzott hétköznapjaikban is.
Kt. A kereszténység megajándékozta a világot karácsonykor az öröm és a bensőség ünnepével. Ennek ellenére a mai fogyasztói társadalomban, ahol az emberek az anyagi dolgokban keresik a boldogságot, mintha ez az ünnep elvesztette volna társadalmat formáló erejét, mintha hiányozna belőle az erő. Márpedig az egyszerű betlehemi pásztorok arra tanítanak bennünket, hogy felismerjük a valóban fontos értékeket, hogy „a karácsony ne csak egy külsőségekben gazdag és csillogós ünnep legyen, hanem Isten Fiának ünnepe, aki azért jött, hogy békét, életet és valódi örömet hozzon az embereknek” – mondta a szentatya, Benedek pápa.
Épen ezért nem szabad, hogy karácsony a romantika, a szentimentalizmus ünnepévé silányuljon sem személyes életünkben, sem Egyházunk életében. Nem szabad, hogy miattunk az istenkeresők ne ismerhessék föl a jászol pici gyermekében a szabadítót. Nem szabad, hogy a minket körülvevő világ azzal oldalogjon el a jászoltól, hogy ez a gyermek túl kicsi azokkal a sokszor démoninak tűnő erőkkel szemben, amelyek életünket befolyásolják. Nem szabad, hogy gyertyás, csillagszórós karácsonyfáink elfeledtessék velünk azt a fontos igazságot, hogy ünnepünk megtérésre, Istenhez fordulásra hív. Csak a megtérést követően teljesülhet be életünkben az angyali ének: „Békesség a földön a jóakaratú embereknek.”
Hol kell kezdeni? Ott, ahol az emberré lett Ige is kezdte: az Úr elhagyta az atyai házat, először a mennyeit, később a földit is: „Nem volt hova lehajtania a fejét.” Az Egyház és benne minden egyes keresztény emberibbé válik, ha mer olyan egyszerűvé, átlátszóvá lenni, mint a jászolban fekvő Kisded. Isten a Fiában emberré lett, hogy közel kerülhessen világunkhoz.
Szüntelenül fáradoznunk kell nekünk is, hogy krisztusi emberré válva emberközeli kereszténységet éljünk, részt vállalva társadalmunk örömeiben és gondjaiban. Nem saját erőnkből kell ezt tenni, hanem annak erejéből, akinek megtestesülését ünnepeljük. Megkapjuk ezt az erőt, ha kapcsolatban vagyunk vele az imádságban, a szentségek vételében, a Szentírás olvasásában. Engedjük, hogy a megtestesülés folytatódhasson világunkban Egyházunk révén a mi életvitelünkkel és közreműködésünkkel.
Imádni a megtestesült Istent. Az ősbűn óta különböző arcokban jelenik meg az embernek ama törekvése, hogy függetlenítse magát Istentől. A paradicsom kertjében az ember olyan tökéletes akart lenni, mint az Isten.
Ma ugyanezt gondolva önmegvalósításról beszélünk. Az ember független akar lenni, kezébe akarja venni sorsát, történelmét, környezetét, az egész kozmoszt. Tudja ezt tenni? Mi lesz vele Isten nélkül? Nemcsak félelmei fognak állandóan fokozódni? Teilhard de Chardin, jezsuita atya mondja: „Nincs távol az a nap, amelyen az ember választhat öngyilkosság és Istenimádás között.” Mit választunk? Az imádást fogjuk választani?
A pásztorok leborultak és imádták Őt. Az imádás az ember egyedüli helyes alapmagatartása. Olyan életre vagyunk híva, mely egyszerre megadja mind Istennek, mind az embernek az őt megillető tiszteletet, szeretetet. Az imádásban az ember elismeri a maga korlátait, és Istennek megadja az Őt megillető tiszteletet.
A béke, amelyről a betlehemi angyal szól, föltételezi: „Dicsőség a magasságban Istennek.” Az embernek, hogy ember maradhasson, be kell ismernie ember voltát, Istennek pedig meg kell adnia a dicsőséget. Csak így valósulhat meg lelki békénk és a világ békéje.
Egyébként Isten azt a küldetést bízta a keresztényekre, hogy a gyakran ismeretlen és rejtett drámákban és a bennünket körülvevő konfliktusokban Jézushoz hasonlóan a béke közvetítőjévé és kovácsolóivá váljanak mindenhol. Hogy szeretet vigyenek oda, ahol gyűlölet van, megbocsátást oda, ahol sérelem, örömet oda, ahol szomorúság, és igazságosságot oda, ahol eltévelyedés van.
Ma, akárcsak Jézus idejében karácsony nem gyermekmese, hanem Isten válasza az ember drámájára, amelynek során a valódi békét keresi. Ő maga lesz a béke! – mondja a próféta a Messiásra utalva.
Az angol gazdasági napilap hasábjain, a Financial Timesban: A keresztények számára elérkezett a világért való elkötelezettség ideje címmel jelent meg a Szentatya karácsonyról szóló írása. Ebben a Szentatya szerint a karácsony jó alkalom arra, hogy olvassuk az evangéliumot, hogy megismerjük Jézust, és nemcsak a jászol kisdedjét, hanem Őt is, akiben felismerjük az emberré lett Istent.
Az angol gazdasági napilap felkérésére írt karácsonyi elmélkedését a Szentatya e szavakkal zárja: „Itália földjén a betlehemi jászolok hátterét sok esetben antik római épületek romjai alkotják. Mintegy jelezve, hogy a gyermek Jézus születése egy régi rend, a pogány világ végét jelenti, amelyben a császár követeléseire nem volt könnyű nemmel válaszolni. A betlehemi Kisdeddel egy új ország lépett életbe, amely nem a fegyverek erejére, hanem a szeretet hatalmára épül. Jézus elhozta a reményt azok számára is, akik a társadalom peremén élnek, és akik a tovatűnő világ változó szerencséjének áldozatai. A betlehemi jászoltól Krisztus arra hív minket, hogy mennyei országa polgáraiként éljünk és ezt az országot minden jóakaratú ember már itt a földön megépítheti.”
Tanuljunk Máriától és Józseftől: hittel eltelve vessük alá magunkat Isten tervének, még akkor is, ha nem egészen értjük azt, bízzunk bölcsességében és jóságában. Keressük mindenek fölött az Isten országát, és a többi, Isten Gondviselő jóságából hozzáadatik majd. Ámen.

hétfő, december 24, 2012

Egy elrontott pásztorjáték... Imre atya

Noha már kilenc éves volt, még mindig a második elemiben járt, pedig már a negyedik osztály padját kellett volna koptatnia. Amit rögtön észrevettem rajta, amikor káplánként odakerültem: nagyon meleg szíve volt. Talán azért, mert édesanyja korán meghalt. De az is lehet, hogy csak egyszerűen mindig szeretetre vágyott...

Amikor a karácsonyi pásztorjátékra készülődtünk és a szerepeket kiosztottam, neki a fogadós alakítása jutott. Amikor láttam, hogy arca kissé elszomorodik, megkérdeztem tőle: „Mi van, Csabika? Nehéznek találod a szerepet?” „Nem, Kistiszti, - válaszolta sietve, de én pásztor szeretnék lenni báránykákkal és furulyával...”  Mivel azonban a szereposztásban ő volt a legutolsó, a többieknek már előző nap odaadtam a betanulnivalót, nem tehettem mást, mint megsímogattam kis buksi fejét és azt mondtam neki: „Ne törődj, meglátod, hogy eza szerep  sokkal jobban fog neked tetszeni, mint a pásztoré...”

Akkor még álmomban sem sejtettem, hogy „jövendőlésem” mennyire beigazolódik...

Elérkezett a Karácsony estéje. A gyerekeket mindig öt órára hívtuk az előadásra, hogy egyrészt ne kerüljenek késő ágyba, másrészt pedig hogy aránylag kis templomunkban legyen hely az ilyenkor csapatostól odasereglő felnőtteknek.

A templom ezuttal is zsúfolásig megtelt. Szívem dagadozott, amikor láttam a sok gyermeket. Észre sem vettem a nagy zsivajt, amelyre pedig plébánosom mindig olyan kényes volt. Nem is próbáltam hát elcsitítani. Amikor azonban elkezdődött a pásztorjáték, egyből síri csend honolt az ódon falak között.

Minden a legnagyobb rendben ment: a gitárosok szépen játszottak, a szereplők a szöveget nagyszerűen betanulták. A szívem is kacagott...

Elérkezett az a jelenet, amikor József bevezeti Máriát, és gyöngéden a fogadó felé irányítja. Ott erőteljesen kopog a nagy ajtón, amelyet a kulisszára festettünk. Csabika, mint fogadós, ott várakozott az ajtó mögött, és leste, hogy József mikor ér az ajtó elé.

„Mit akartok itt?” – kérdezte a kopogás után erőltetett mord hangján – még belülről. Majd kijött, mogorván maga elé nézett, és mondta tovább magabiztosan a betanult szöveget: „A fogadóban nincs egyetlen hely sem!”

„Jó uram, már mindenütt voltunk! De eddig sehol nem fogadtak be...” – rimánkodott neki József. „Nagyon messziről jövünk és nagyon el vagyunk fáradva...”

„Ebben a fogadóban nincs számotokra hely!” – harsogta Csabika, és közben sötét pillantásokat vetett hol Józsefre, hol pedig a nézőseregre.

„Kérlek, kedves fogadós, ne miattam, hanem feleségem, Mária miatt. Gyermeket vár, áldott állapotban van. Csak annyi hely kellene neki, hogy kissé kipihenje magát. Biztosan van egy kis sarok odabenn, ahol kipihenhetné kissé magát...” – próbálkozott még utólszor József.

Erre a „szívtelen” fogadós elérzékenyült. Most először a szerepe folyamán. Gyöngéden Máriára nézett... Majd hosszú szünet következett, olyan hosszú, hogy mindenki – én is – azt gondolta, Csabika elfelejtette a szövegét.

„Nincs, takarodjatok!” – súgtam neki halkan.

„Nincs!” – ismételte gépiesen Csabika. „Takarodjatok!”

József szomorúan helyezte Mária vállára a kezét, aki hüppögve hajtotta férje vállára a fejét. Elfordultak, hogy folytassák tovább útjukat. Csabika viszont nem zárta be a fogadó ajtaját, mint az a szövegben szerepelt, hanem megállt a küszöbön, és szomorúan nézett az elzavart szent pár után. Szája kissé nyitva maradt, homlokát a gond látható kis ráncokba fogta, és szeme sarkában megjelentek az első könnycseppek...

És mielőtt még valamit is mondhattam vagy súghattam volna neki, minden másképp alakult, mint az a szerepben szerepelt.

„Maradj, József” – kiáltotta Csabika. „Hozd vissza Máriát is!” Szája ekkor már széles mosolyra húzódott. „Odaadom nektek az én szobámat!” ...

A nézők közül sokan azt hitték, hogy Csabika elrontotta a szerepét. De a legtöbben azt mondták nekem utána, hogy ez volt a „legkarácsonyibb” pásztorjáték, amit valaha is láttak!

Én sem láttam sem azelőtt, sem azóta ilyen szépen végződő pásztorjátékot! És deresedő fejjel azt kell mondanom: Egyedül Csabika értette meg a Karácsony lényegét! 

Ezekkel a sorokkal kívánok minden egyes Hívemnek és Olvasómnak kellemes Karácsonyt, és áldásos, békés, boldog, örömteli új esztendőt!

Stuttgart, 2012-12-24.

Imre atya

Tíz gyertya és tíz könyörgés szentestére

Szenteste a családok különböző módon, mégis hasonlóan, imádsággal, énekkel köszöntik az Isten fiát, aki határtalan szeretetében gyermekként közénk jött. A családi ünneplés és közös imádság szebbé tételének lehetséges módja a következő családi liturgia, amit a ferences kolostorokban imádkoznak a szerzetesek egymás megajándékozása előtt. Mi is a családtagokkal, de egyedül is elimádkozhatjuk. Kellékek: Újszövetség, gyufa és tíz gyertya.
A család a karácsonyfa köré gyűlik.
A családfő felolvassa a Szentírásból a Jézus születéséről szóló evangéliumi szakaszt: Lukács 2,1-20 (rövidebb változat 1-7), esetleg rövid buzdítást mond a karácsonyról, Jézusról, az ajándékról.

ÉNEK: Dicsőség, mennyben az Istennek…

CSALÁDFŐ: Karácsony éjszakáján földre szállt az Isten – őt ünnepeljük ma este. Ő a mi megváltónk és világosságunk. Örvendező szívvel és bizalommal kérjük őt:
A szöveg többi része az alábbi címen érhető el:

Tíz gyertya és tíz könyörgés szentestére

Assisi Szent Ferenc szabadalma

A betlehem állítás lényege az egykori események átélése, ami hozzásegíti az embereket, hogy saját szívükben is elkészítsék a jászolt, amelybe minden karácsonykor beleszülethet az isteni kisded, aki hajléktalanul, nincstelenül jött a világra, magára véve minden emberi fájdalmat, nélkülözését, vagyis egy lett velünk e szent éjszakán.
Az ünnepek ünnepének tartotta Assisi Szent Ferenc a Megváltó születésének ünnepét. Az ő nevéhez fűződik a betlehem állítás szokása. Az itáliai Greccióban Ferenc 1223-ban megkérte egy barátját, hogy rendezzen be egy barlangot, készítsen jászolt, hozzon szalmát, szamarat és ökröt, értesítse a pásztorokat, és így alkalmi színészekkel felelevenítették a szent éjszaka eseményeit.

A teljes írás az alábbi címen érhető el: 

Assisi Szent Ferenc szabadalma

Adventi gondolatok: nagy ünnepek előtt a gonoszlélek támadásba lendül


Bár az utolsó hajnali szentmisére jöttünk össze, mégis el kell mondanunk, hogy a mai nap még nem Karácsony, hanem az utolsó adventi nap: tele izgalommal, felforrósodott várakozással, sokszor túlhajtott tevékenységgel, kifáradt idegrendszerrel. Azt szokták mondani, hogy a zavarosban lehet jól halászni. Nem tudom, hogy ez így van-e, de azt igen, hogy ilyenkor, a nagy ünnepek előtt a gonosz lélek támadásba lendül, és mindent megtesz annak érdekében, hogy mennél kevesebb isteni kegyelem áradjon az emberi lelkekben.

Épen ezért készüljünk fel az esetleges ördögi támadásokra, mert Jézus születésének ünnepe nem egyszerűen emléknap, hanem új születés, és ilyenkor az alvilág azokra támad, akikben lakást szeretne venni a megtestesült Ige, Jézus Krisztus.
Ne engedjük fellángolni a poklot csípős szavakban, szeretetlen vitatkozásokban, most, amikor a Szentlélek Isten fel akarja ragyogtatni bennünk a megtestesült Igét, azt a misztériumot, hogy testvérünkké lett az Atya Fia, hogy mi az ő testvérei lehessünk.
Szeretnénk jók lenni, de legyünk mindenekelőtt alázatosak is: nem szeretünk mi még úgy, ahogyan ma szeretnénk, nem vagyunk még olyan szentek, amilyeneknek ma látszunk, és amire ma indíttatást kapunk. Az alázatosság, az egymás előtt való megalázkodás oltja ki a pokoli lángokat.
Jó adni! Csodálatos ajándékozni! Urunk mondja, jobb adni, mint kapni. Épen ezért ne kapni akarjunk, hanem adni – ingyenesen, minden számítgatás nélkül. S ha nem kapunk viszonzást, ne essünk kétségbe, mert ez által azt az űrt fogjuk hordozni magunkban, amely Jézus szívének a titka az első perctől kezdve az utolsó dobbanásáig. Ő hálátlanságunk ellenére is tovább szeretett bennünket!
Mindazonáltal ha Istennek szeretnénk adni valamit, mint Dávid, aki templomépítésre gondolt, ne feledjük, ő nem hagyja, hogy bárki is felülmúlja nagylelkűségben.
Testvéreim. Ha magunkat ajándékoztuk neki december folyamán a rorátés szentmisék alkalmával, és ajándékozzuk a most következő éjszakán mintegy nászajándékul, ő végtelenül többet fog nekünk adni: örökkévaló önmagát most a szentáldozásban és egykor az örök Karácsonyban.

csütörtök, december 20, 2012

Élet mód: Mennyi kávét igyunk egy nap?

Kutatások bizonyítják, hogy a koffein csökkenti a depressziót, növeli a sportteljesítményt, ugyanakkor igaz az is, hogy felelőtlenül fogyasztva növeli a stresszt, a csontritkulás, a béldaganatok és a szívproblémák esélyét, olyannyira, hogy még hirtelen szívmegálláshoz is vezethet. De akkor mennyi is az annyi, mennyit igyunk belőle és mikor?

Az emberiség 80 százaléka fogyaszt valamilyen formában kávét, így a koffein a legelterjedtebb pszichoaktív drog a világon – nem csoda, hogy számtalan kutatócsoport foglalkozik világszerte titkának megfejtésével. A koffein hatására a hasi, zsigeri erek összeszűkülnek, az agy viszont több vért kap. A koffein ezáltal lerövidíti a reakcióidőt, megemeli az adrenalin szintet és lehetővé teszi a nagyobb fizikai igénybevételt...

Az írás az Erdély. ma - érhető el. 

szerda, december 19, 2012

Tudósok vizsgálták a világörökség részét képező betlehemi Születés-bazilikát

A Palesztin Nemzeti Hatóság felkérésére Claudio Alessandri professzor, a Ferrarai Egyetem mérnöki kara tanárának vezetésével nemzetközi tudóscsoport végzett régészeti, strukturális, képzőművészeti kutatásokat a templomban 2010 szeptembere és 2011 első hónapjai között.
A régészek megállapították, hogy a templom a Földközi-tenger egész térségében a legrégebbi fa tartószerkezettel rendelkezik. A gerendák legrégibb csoportja minden kétséget kizáróan a VI. századból származik, és sürgető szükség van restaurálására. Egy esetleges földrengés helyrehozhatatlan károkat okozna a kereszténység egyik legfontosabb bazilikájában, amelyet a ferences szerzetesek a görög és örmény ortodox egyházakkal közösen gondoznak... (A teljes írás az alábbi címen.)

Tudósok vizsgálták a világörökség részét képező betlehemi Születés-bazilikát

Adventi gondolatok: Fogantatás, áldott állapot és világra szülés – az anyaság misztériuma különös fényt kap ezekben a napokban (Lk 1, 5 – 25)

„Gyermektelen vagy, de fiad születik”(Birák 13,2) – mondja Manoe feleségének az Úr angyala az első olvasmányban. „… nem született gyermekük, mivel Erzsébet magtalan volt,…” (Lk 1,5) – írja Szt. Lukács evangélista Zakariással kapcsolatosan. De idézhetnénk Ábrahám feleségét Sárát, Ráhelt és Hannát, akik mind meg voltak fosztva attól, hogy női mivoltuk kiteljesedjék az anyaságban.

Hogy miért? Természetesen, semmiképpen sem azért, mert ezek a házastársak nem lettek volna nyitottak a gyermek fogadására és bűnös módon beavatkoztak volna (tablettákkal és egyéb fogamzás akadályozó dolgokkal) a természetrendjébe, ahogy teszik sokan manapság és később, amikor „megjön a jobbik eszük”, akkor jajgatnak, hogy nem születik gyerekük…

Talán e kérdéssel kapcsolatosan is, akárcsak a vakon született esetében Jézus válasza az eligazító, a mérvadó: „... Isten tetteinek kell rajta nyilvánvalóvá válniuk” (Jn 9, 3).
Az Ószövetségben a terméketlenség megbélyegzést és szégyent jelentett az asszonyoknak, a teremtéskor kimondott isteni áldás hiányát, mintegy átkozott állapotot.
Ezeket az asszonyokat azonban Isten különleges módon kárpótolta, amikor nemcsak elvette szégyenüket, hanem fiaikat isteni küldetésre választotta ki a nép körében. Ezek a kikönyörgött gyermekek – Sámson és Keresztelő János – még bőségesebb áldás hordozói, s mintha édesanyjukon kívül Istennek is kedvesebbek volnának a többieknél.

Ezek a gyerekek előképek, annak bizonyságai, hogy az Úr a természet rendje fölött is hatalommal bír, s bár a kövekből is tudna fiakat támasztani magának, mégis inkább azt választja, hogy az anyai hivatást és méltóságot magasztalja fel.
S ez leginkább abban mutatkozik meg, hogy a második isteni személy, szent Fia is édesanyától születik. Mária, a bűntől mentes, így a teremtés eredeti szépségében ragyogó fiatal lány nem meddő, de az ő esetében még csodálatosabb az isteni közbeavatkozás, hiszen ő férfi közbejötte nélkül lesz anyává. Amint a bűntől előre megóvta őt az Úr, úgy itt is a természet rendjét mintegy megelőzve indítja el kegyelmével méhében Isten Fiának földi életét.

Fogantatás, áldott állapot és világra szülés – az anyaság misztériuma különös fényt kap ezekben a napokban. S ahogy Isten meddő asszonyokat áldott meg és tett termékennyé, előkészítve ezzel az asszonyok között legáldottabb, Mária méhe áldott gyümölcsének érkezését, úgy most bennünk akarja az ő életét újra elindítani: hogy a mi buzgó várakozásunk és vágyakozásunk által Krisztus-hordozókká legyünk, akik az ő második eljövetelét készítjük elő azzal, hogy életvitelünkkel, cselekedeteinkkel, szavainkkal a világra szüljük őt.

Milyen a mi életvitelünk, magatartásunk? Milyenek a mi cselekedeteink, szavaink? Ezek által valóban Krisztus-hordozókká válhatunk, az Ő eljövetelét segíthetjük elő a minket körülvevő világban???

kedd, december 18, 2012

Az igazi Karácsony „megteremtésének” hét titka... - Imre atya írása

A kép eredeti helye
Néha olyan kapkodó és hektikus az Advent, hogy képes a Karácsony igazi örömét is megrontani benned. Hogy ez ne következzék be, azt Te is megakadályozhatod.

Hogyan?

A következő hét ötlet, amelyet a kölni főegyházmegye egyik segédpüspöke, Dr. Dominik Schwaderlapp állított össze, segíthet Neked abban, hogy Jézus Urunk születése számodra is igazi és maradandó örömforrás legyen. Figyelj csak!

1. Ne támassz a Karácsonnyal szemben túlzott elvárásokat. Örvendj (majd) annak, amivel Isten azokban a napokban megajándékoz Téged.

2. Egy jó szentgyónás minden szeméttől és lomtól megszabadítja szívedet, ugyanakkor megnyitja azt Jézusnak. Mert Jézus a Te szívedben is meg akar születni.

3. Ha megteheted, Karácsonyig naponta végy részt a szentmisén. Sehol sem jön el Jézus olyan közel hozzád, sehol sem adja olyan bőségesen kegyelmét, mint a szentmisében.

4. Tölts naponta legalább 10 percet azzal, hogy a Karácsonyra vonatkozó olvasmányokat, illetve a Karácsonyi liturgia imáit elolvasd és rajtuk elgondolkozz. A liturgia az egyik legbiztosabb kulcs, amely képes kinyitni számodra a Karácsony titkának kincsesházát. (Az olvasmányokat lásd a http://www.katolikus.hu/igenaptar/ címszó alatt.)

5. Vagy örömmel ajándékozz, vagy sehogy! Mivel Jézus születése számunkra Isten legnagyobb ajándéka, amit csak elképzelhetünk, efölötti örömünket azzal tehetjük mi is láthatóvá, hogy örömmel ajándékozzuk meg egymást azzal, amit adni szeretnénk.

6. A Karácsony előtti napok sok előkészületi munkával telnek. Ez sokszor ahhoz vezet, hogy a lázas tevékenység kifáraszt. Testileg is, lelkileg is. Ha már semmiképp sem kerülheted el ezt a hektikát, akkor ajánld fel Istennek. Így lesz a lázas tevékenységből is – ima.

7. Végül ezekben a napokban légy mindazokkal szemben, akikkel csak találkozol, jóságos, nagylelkű, hálás és előzékeny. Így válsz Te magad is mások számára Isten ajándékává.

Próbáld meg, és meglátod!

Ezt kívánja Neked, minden kedves Hívének és Olvasójának sok szeretettel

Imre atya

Stuttgart, 2012-12-17.

Meg kell szenvedni érte, de megéri - belépni a hit kapuján

Ádvent (lejátszási lista)

hétfő, december 17, 2012

Carmina Renascentia: Omnis mundus jucundetur

St.Martin - Hallelujah

Napi gondolatok: Nem távozott el Júdából a jogar

 Jézus családfája az emberi történelem előképe. Isten Fia nem vonakodott attól, hogy beleálljon a történelem viharába és Isten népét az Atya trónja elé vezesse. Egy lett közülünk, képviselve az emberiséget Isten színe előtt.
 
Most, a Hit Évében Isten szeretete különösen sürget minket, hogy megvalljuk hitünket.
 
„Az Egyház megújulása a hívek tanúságtétele által is történik, hiszen a világban élő keresztények létüknél fogva arra hivatottak, hogy visszhangozzák az Igazság igéjét, melyet az Úr Jézus hagyott ránk.” (XVI. Benedek pápa: Porta fidei ap-i levél 6.p.)

A „hit kapuja” mindenki előtt nyitva áll. Kiknek szeretnék utat mutatni efelé?

Ter 49,2.8-10; Zs 71; Mt 1,1-17

Forrás: Nagyböjti és adventi üzenetek listája

vasárnap, december 16, 2012

Szentföld: Betlehem a Szűletés Helye


A szentmisét szent Jeromos barlangjának a szomszédságában mutattuk be. Itt fordította le szent Jeromos latinra a Szentírást egyszerű nép nyelvezetre, és ez lett az első hivatalos latin fordítás az egyházban, amely Vulgata néven terjedt el...
 
Szentföld: Betlhem a Szűletés Helye

Adventi gondolatok: Örüljetek az Úrban szüntelenül, mert az Úr közel van


Fr. Jenő ofm és Claudiu - Brassó
 Karácsony közeledtével a liturgia advent 3. vasárnapján arra hív minket, hogy örvendjünk a küszöbön álló nagy üdvözítő eseménynek, és a még hátralevő időt használjuk fel a megtérésre.
Az első két olvasmány az örömről beszél. „Dalolj, Sion leánya, zengj éneket… Örülj és ujjongj egész szívedből!” - olvastuk Szofoniás próféta könyvéből. Az Öröm indítéka az a messiási jövendölés, amelyben a próféta előre sejteti Isten jelenlétét népe körében. „Ne félj Sion! Ne lankadjon kezed! Veled van az Úr, a te Istened, az erős Szabadító!” Az az örvendetes nap Jézus betlehemi születésének napja lesz. Akkor az Üdvözítő a legkézzelfoghatóbb módon lesz jelen a világban, ember lesz az emberek között, hogy hatalmas Üdvözítője legyen mindenkinek. Ha várakozásában Jeruzsálem ujjongott „e nap” miatt, az Egyház mérhetetlenül nagyobb örömmel ünnepli meg minden esztendőben ezt a napot, mert az akkor tett ígéret és ébresztett remény most valóra vált. Mindez azonban nem zárja ki a további reményt, hiszen az ember állandóan halad az Úr felé, aki, miután egyszer testben eljött közénk, az idők végén még egyszer visszatér dicsőségben.
Az Egyház útja e két esemény között húzódik, s amint örvend az elsőnek, ugyanúgy örömmel tekint a másik felé, és azt kéri gyermekeitől, különösen ezekben a napokban, hogy a félelem, a rettegés és a pánik helyett örvendjenek vele együtt: „Örüljetek az Úrban szüntelenül, újra mondom, örüljetek, mert az Úr közel van” (Fil 4,4). Igen, közel van, hiszen egyszer már eljött, és közel, mivel egyszer még visszatér. Közel van azokhoz, akik Őt szeretettel, s bűnbánó lélekkel keresik, mert ezek számára minden karácsony új kegyelmet hoz: újra felfedezik az Urat, új és mélyebb módon egyesülnek vele.
„Örüljetek az Úrban szüntelenül, újra mondom, örüljetek, mert az Úr közel van” (Fil 4,4). Ezeket a sorokat a börtönben fogva tartott és bilincsekben lévő Pál apostol írta le. Az apostol római fogságának kimenetele bizonytalan. Számol azzal is, hogy esetleg meg kell halnia. Tehát nem mondhatjuk azt, hogy nem ismeri az emberi élet szenvedéseit, hogy azért van tele örömmel, mert nagyon jól megy sora. 
A börtönben, bilincsekben lévő apostol örömének egyetlen oka van: az Úr közel van. Nem térben és időben, hanem a szeretet misztériumában. Itt a fogságban fedezi fel az apostol, hogy az emberi életnek nincs egyetlen olyan helyzete sem, amelyben ne lenne közel hozzá a halálból dicsőségesen föltámadt Názáreti Jézus.
A keresztény ember számára, pontosan ez az Evangélium, az Örömhír lényege: Isten velem van halálom utolsó pillanatáig, sőt magában a halálban és az eljövendő dicsőségben is.
Az Úr nem úgy van velem a szenvedésben, hogy attól megszabadít – ha javamra válik, ezt is megteheti –, hanem magára veszi megtestesülése által, hogy ott legyen, ahol én vagyok. Nem úgy hogy eltörli a halált, hanem velem hal meg, hogy vele új életre támadhassak.
Az apostol örömének oka, hogy az Úr közel van. A szeretett lény közelsége az öröm forrása. Az angyali üdvözlet alkalmával Mária szívét is eltölti az öröm, mert az angyal szavai szerint „az Úr van teveled”. Erről Erzsébetnek így vall Mária: „Örvendezik az én lelkem Üdvözítő Istenemben”. És ezt akkor mondja, amikor az Üdvözítőt hordozza a szíve alatt.
Hozzánk is közel van az Úr, hiszen értünk jött el, mégpedig Karácsony szent éjszakáján testben. Igaz a halálból való föltámadása után negyven nappal fölment a mennybe, testestül-lelkestül, de úgy hogy mégis közöttünk maradt. Itt maradt a fehér ostya színe alatt az oltáron, szava által a Bibliában, de jelen van az emberben, akivel azonosította magát. Így hát az öröm bennünk, emberekben lakik. Ha megtaláljuk az Úr közelségét, mint az apostol, akkor megtaláljuk az örömet is. 
A kereszténység az öröm vallása és nem a szenvedésé. Igaz jelképünk a kereszt, de ez a kereszt minket nem csak Krisztus halálára emlékeztet, hanem föltámadására, és még inkább Isten végtelen szeretetének a bizonyítéka, hiszen annyira szeretett bennünket, hogy Egyszülött Fiát adta értünk.
A krisztusi tanítás lényege a szeretet, az pedig az öröm kiapadhatatlan forrása. A keresztény élet és az öröm között szükségszerűen lényegi összefüggés van. Paul Claudel mondja: "Tanítsd meg őket rá – már, mint a keresztényeket -, hogy nincs más kötelességük a világon, mint az öröm". A nagy hittudós, Kierkegaard szerint pedig: "Aki igazán eleven viszonyban van Istennel és ennek a viszonynak szellemében akar élni, valójában egyetlen kötelessége van: Legyen vidám". Ha a kereszténynek, mint embernek ezer oka van is a szomorúságra, mint kereszténynek mindig van legalább egy az örömre: Vele van az Isten.
Az a hit, mely szerint az Úr távol van tőlünk, fönn a magas egekben – szomorú hit. Márpedig egyetlen Krisztus-követőt sem avattak szentté a szomorúsága miatt, a szentek mind derűsek, vidámak voltak, mert tudták, hogy az Úr velük van.
Nem szabad engednünk a szomorúságnak, mely egy-egy szúrós szóra serken érzékeny lelkünkben, nem szabad engednünk a lehangoltságnak, amely a bűnbe esett ember alaphangulata. Kempis Tamás szerint: „Ha lelkiismereted jó, derült lesz egész életed. Ellenben a rossz – a bűnöktől terhelt – lelkiismeret mindig félénk és mindig nyugtalan”. Mert tudja azt, amit Keresztelő János fogalmazott meg, hogy „A fejsze már ott van a fák gyökerén: ezért miden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik, és tűzre vettetik”(Lk 3,9).
Hogy ennek ne keljen megtörténnie, Keresztelő János bűnbánatra és megtérésre hívja fel a nép és a mi figyelmünket. „A sokaság pedig megkérdezte tőle: Akkor mit tegyünk? Válasza végtelenül egyszerű. Visszavezeti Istenéhez az eltévedt embert, a tettek járható úttá szélesedő ösvényén. Ő az Előfutár valóban utat készít. S nemcsak a Messiás eljövetelére, de igazi önmagunkhoz és embertársainkhoz is. Nála az Isten-szeretettel egyesült testvéri szeretet a megtérés középpontját alkotja.
Tanítása szerint a saját érdekeivel elfoglalt önző embernek irányt kell változtatnia, testvéreinek szükségletei és javai felé kell fordulnia. A Keresztelő nem kíván feltűnő tetteket, csupán a szűkölködők iránti nagylelkűségben és a becsületes kötelességteljesítésben megnyilvánuló konkrét testvéri szeretetet. Ahogyan Martin Buber mondja: „Az igazi, emberi élet nem lehetséges a másik ember nélkül”. Így az isteni-élet, a természetfeletti helyreállítása mélységesen emberi, az emberben kell, hogy kezdetét vegye. Erre tanít mindennél világosabban Keresztelő János a mai evangéliumi szakaszban.
Az ember nem szabad, hogy farkasa legyen a másik embernek, de Krisztushoz vezető útja kell, hogy legyen. Ez a megtérés gyümölcse. S nekünk ezen az úton kell járnunk, ha az öröm útjából ki akarjuk iktatni a félelmet és a rettegést.
Az újszövetségi szentírásnak ezek a dísztelen, egyszerű sorai tisztábbak minden forrás vizénél. Ékesebben ragyognak minden kincsnél. „János így válaszolt nekik: ,Akinek két ruhája van, adjon annak, akinek nincs, és akinek van ennivalója, hasonlóan cselekedjék.’ ,Semmivel se hajtsatok be többet, mint amennyi meg van szabva.’ ,Senkit ne zsaroljatok, ne is zaklassatok, és elégedjetek meg a zsoldotokkal’ ” (Lk 3,11-14).
Keresztelő János nem tesz mást, mint helyreállítja az Isteni tanítás és a hétköznapok közötti egységet. Ezek az őszinte, igaz vallásosságban szétválaszthatatlanok. S Krisztus megtestesülésében végleg egybeforrtak. Nincs külön hétköznapi és vasárnapi, munkahelyi és templomi élet. A Krisztus-követő nem lehet két éltű, nem élhet a szürke hétköznapok közepette pogányként és vasárnap a templomban hívőként. Neki csak egy életvitele, életformája lehet, de az ízig-vérig keresztény. Ennek szétválasztása pogánysághoz vezet és nyomában ateizmus, szeretetlenség, és közömbösség fakad.
Ha ezt nem ismeri fel a ma hivő embere, az adventet élő ember, akkor a Karácsony legyen bármennyire csillogó és villogó, mégis anélkül fog el telni, hogy szívét átjárná az ünnep melege és boldogító öröme. Mert Jézus azt akarja, hogy születésekor ne csak őt fogadjuk be, hanem minden embert, különösen pedig a szegényeket, a betegeket, a meggyötörteket, akikkel azonosítja magát: „Éhes voltam és ennem adtatok…”(Mt 25,35)

- Jászol és bölcső nem választható külön. Vagyis ha visszatalálunk a felebaráthoz s Krisztushoz, akkor mi is az első olvasmány prófétájával énekelhetjük: „Dalolj, Sion leánya, zengj éneket, Izrael! Örülj és ujjongj egész szívedből… az Úr közöttetek van, ne félj többé semmi rossztól! … Veled van az Úr, a te Istened, az erős Szabadító! Örül majd neked nagy örömmel, újjáéleszt szeretetével; örül majd neked ujjongó örömmel…”.

péntek, december 14, 2012

Már áldott karácsonyt sem szabad kívánni?

„Ilyen a demokrácia, némelyeknek nem tetszik, másoknak meg igen” – válaszolta Jesús Posada, a spanyol alsóház elnöke arra a támadásra, ami válaszul érkezett karácsonyi üdvözletére.  a baloldal kifogásolta, hogy vallási jelkép szerepelt az üdvözletben....

Már áldott karácsonyt sem szabad kívánni?

csütörtök, december 13, 2012

XVI. Benedek elküldte első üzenetét a Twitteren

„Kedves barátaim, örömmel csatlakozom hozzátok a Twitteren keresztül. Köszönöm a nagylelkű érdeklődéseteket. Szívből adom rátok áldásomat.”
140 karakter, amely a történelem része marad – első üzenetével december 12-én megkezdte jelenlétét a Twitteren a pápa. Üzenetét nyolc nyelven tették közzé. Elküldésekor az öt kontinens egy-egy fiatal képviselője állt XVI. Benedek körül, ezzel is jelképezve a kezdeményezés egyetemességét.
(A teljes írás az alábbi címen)

XVI. Benedek elküldte első üzenetét a Twitteren

Keresztes Szent János

December 14-én emlékezünk meg Keresztes Szent János mennyei születésnapjáról. A spanyol misztikus teológus és lelkiségi író, karmelita szerzetes, San Juan de la Cruz a barokk misztika meghatározó alakja. 1726-ban avatták szentté. Egyháztanítóként tiszteljük.  (Bővebben az alábbi címen lehet olvasni)

Keresztes Szent János

szerda, december 12, 2012

Istenfüggőségben élni – Simon András Várpalotán

Simon András grafikusművész, író tartott előadást december 6-án a várpalotai plébánia közösségi házában.
Ha függőségekről beszélünk, legtöbben a szenvedélybetegségekre gondolnak. Az alkohol-, a drog-, a nikotinfüggőség mellett azonban számos fel sem ismert hétköznapi függőség is fogva tartja az embereket. Gyakran rossz szokásaink börtönében élünk, nemritkán tárgyakhoz ragaszkodunk, kötődünk, szinte mániákusan. De istenfüggőségben élni valami mást jelent; talán a legnagyobb szabadságot jelenti az ember számára – fogalmazott az est bevezetőjében a városi KÉSZ és a helyi Kolping-család  nevében Zugor Jánosné, aki köszöntötte a meghívott vendéget...

Istenfüggőségben élni – Simon András Várpalotán

December 13 Szent Luca napja

Szent Luca (Lúcia), az V. század óta tisztelt ókeresztény szűz december 13-án szenvedett vértanúságot Siracusában, 304 körül. Legendája több művészt megihletett. A népi hiedelemvilág kedvelt alakja. Védőszentje a szembetegségben szenvedőknek és vakoknak, a bűnbánó utcanőknek, valamint a hegyes szerszámokkal dolgozóknak.
Siracusában folytatott ásatások során bizonyítékok kerültek napfényre Lúcia személye és vértanúsága mellett. Kiásták a Lúcia-katakombát s benne egy kultikus helyet, amely fölé nyolcszög alaprajzú katedrálist építettek, és Szent Ágota tiszteletére szenteltek. A templom a XVII. században összedőlt...

A teljes írás az alábbi címen olvasható: 

Szent Luca napja

A világvégéről, ami nem jön el (egyelőre)

José G. Funes jezsuita, a vatikáni obszervatórium igazgatója a L’Osservatore Romano december 12-i kiadásában kommentálta a prófécia nyomán kitört pánikot.
Hangsúlyozza, hogy az embereket mindig is foglalkoztatta létezésük kezdetének és végének problémája. Évezredeken át mindig feltették a kérdést: honnan jöttünk és hová megyünk.
A médiában, a világhálón az utóbbi időben sok szó esik a maják által állítólag 2012. december 21-re megjövendölt világvégéről. A Google-kereső több tízmillió találatot dob ki a témáról...

A világvégéről, ami nem jön el (egyelőre)

Adventi gondolatok: Akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok

„Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok és terhek alatt görnyedtek: én felüdítelek titeket!" (Mt 11, 28-29).
Jézus, aki azért jött, hogy „örömhírt vigyen a szegényeknek, szabadulást hirdessen a foglyoknak... hogy felszabadítsa az elnyomottakat” (Lk 4, 18), minden embert magához hív. Különösképpen azokat, akiket gondok nyomasztanak, lelki és fizikai fájdalmak szorongatnak, akik testben vagy lélekben szenvednek, betegségtől vagy bűntől, - azokat, akiket gyötörnek az élet nehézségei: megvigasztalja és erővel tölti el őket, könnyebbülést és pihenést nyújt nekik.
Korunk tevékenységi lázban szenvedő, megállni képtelen emberének igen nagy szüksége van megújító pihenőkre. Nem lustaságot rejtő pihenésről van szó, hanem magányról, csendről és imáról, vagyis azokról az elengedhetetlen feltételekről, amelyek közepette találkozhat Istennel és önmagával.
Jézus ezt a pihenést kínálja fel a vele való bensőséges kettesben: „Gyertek velem külön valami csendes helyre, és pihenjetek egy kicsit!”(Mk 6,31) – mondta egy alkalommal az igehirdetésből visszatérő fáradt apostoloknak. E nélkül a kikapcsolódás nélkül a legkezdetlegesebb benső, lelki élet is elképzelhetetlen.

A tevékenységnek, bármily fontos és sürgős legyen is, meg kell maradnia ezek között a gátak között, hogy elegendő teret hagyjon a legmagasabb rendű tevékenységnek, az imának.
Szentek ezek az idők, övezetek és helyek, és senki sem áldozhatja fel őket annak kockázata nélkül, hogy lelki élete teljesen el ne satnyuljon és tevékenysége, életvitele kárt ne szenvedjen.
Itt is érvényesek Jézus szavai: „Keressétek mindenekelőtt Isten országát” (Lk 12, 31), mert a többi – ami szükséges a megélhetéshez –, mind hozzá adatik. Isten országa, bizonyos szempontból, már jelen van annak a kereszténynek a szívében, aki a Szentháromság lakóhelye a keresztség következtében: ezt a birodalmat azonban csak úgy lehet fölfedezni, ha időnként otthagyunk mindent és mindenkit, ha csendben és magányban, az Istennel folytatott személyes és meghitt párbeszédben összeszedjük magunkat.

Az imához feltétlenül szükség van arra, hogy olykor valóban elvonuljunk az élet lármájától és gondjaitól, bizonyos magányban egyedül Isten szavára figyeljünk, és kizárólag vele beszéljünk.
A fizikai magány és félrevonultság azonban még nem elég, ha nem társul hozzá benső összeszedettség. Nem elég, ha szobánk ajtaját csukjuk be, akaratunkat is el kell zárnunk mindentől: ügyektől, aggodalmaktól, gondolatoktól, vágyaktól, érzésektől. Isten számára kell fenntartani minden helyet, az ember minden képességének szabadnak kell lennie, hogy ezek teljesen Istenre összpontosuljanak. 

Avilai Szent Teréz ezt írja: „Ha már rászántuk magunkat, hogy egy kevés időt az Úrnak szentelünk, akkor csak adjuk oda neki azt az időt úgy, hogy az eszünk egészen Ővele foglalkozzék, és ne gondoljunk másra. Ezenkívül pedig legyünk szilárdan eltökélve, hogy azt az időt sohasem vonjuk meg többé tőle, bármennyi szenvedéssel, ellentmondással és lelki szárazsággal találkozzunk is” (A tökéletesség útja 23, 2).
Aki így tesz, az valóban találkozhat Istennel, fáradt, az élet megpróbáltatásaitól olykor megkeseredett lelkének nyugalmat találhat, egy napon pedig, az Istennel való bensőséges kapcsolatban olyan világosságot és erőt kap, hogy életét teljes következetességgel az Evangélium szerint folytathatja. Mert „Isten erőt ad a fáradtaknak és gyámolítja a kimerültét. ... Akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok. Futnak, de nem fáradnak ki, járnak-kelnek, de nem lankadnak el” (Iz 40, 29—31).

Nagycsütörtök: a legnagyobb szeretet pillanatai a legnagyobb árulás alkalmaivá is válhatnak

Lábmosás március 28., csütörtök Jn 13,1-15 Galaczi Tibor SP elmélkedése Fájdalmas tapasztalatunk, hogy nagyon sokszor az emberi életben a le...