péntek, január 29, 2016

A tíz éve önállósult Esztelnek ünnepe - Ambrus Ágnes írása

V. évfolyam, 4. szám (2016. január 29. - 2016. február 4.) 

A felső-háromszéki Esztelnek január 23‒24-én rendezvénysorozattal ünnepelte a tíz évvel ezelőtti – 2006 januárjától kezdődő –, újbóli önállósulását. A történelme során mindig önállóságot élvező községet az 1968-as megyésítéskor a tőle nyolc kilométerre lévő Kézdiszentkereszthez csatolták, s ezzel megszűnt közigazgatási központnak lenni. A faluközösség 2004-ben sikeres népszavazást kezdeményezett, s a 2005. december 26-án Románia Hivatalos Közlönyében megjelent, 386-os számú törvény értelmében Esztelnek 2006-tól különvált Kézdiszentkereszttől, és visszakapta önálló státusát.

A község fiataljai január 23-án, szombaton színpadi előadással és maguk szervezte bállal köszöntötték az ünnepet. Január 24-én, vasárnap a felső-esztelneki kolostortemplomban celebrált szentmisén az igehirdető, Kakucs Szilveszter testvér a község újbóli önállóságát biztosító törvényt a hetvenéves babiloni fogságból való visszatéréskor, Jeruzsálemben kihirdetett isteni törvényhez hasonlította, aminek hatására megváltozott az emberek magatartása, a tisztelet, a bűnök megbánása és az öröm született meg lelkükben, igazabban ébredt fel emberségük, és szívüket nemes indulatok töltötték el. Ezt követően az atya a tízéves fennállását ünneplő Esztelnek község lakóit egyetértésre és egységre szólította fel, a széthúzás ellenében.

A folytatás itt olvasható: morfondir.ro

Nincsenek megjegyzések:

Nagycsütörtök: a legnagyobb szeretet pillanatai a legnagyobb árulás alkalmaivá is válhatnak

Lábmosás március 28., csütörtök Jn 13,1-15 Galaczi Tibor SP elmélkedése Fájdalmas tapasztalatunk, hogy nagyon sokszor az emberi életben a le...