péntek, november 24, 2017

Szentségimádás Esztelneken is, a 2020-as Budapesten tartandó 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve

"Krisztus kenyér s bor színében Úr s Király a föld felett…"

Kedves Testvérem!
Egyórás szentségimádásra hívunk Krisztus Király főünnepének előestéjén a 2020-as 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve. Ezen az estén, bár a Magyar lakta vidékek különböző helyszínein, de egy időben, együtt fogunk imádkozni azért, hogy az önmagát érted is feláldozó és az Oltáriszentségben velünk lévő Krisztust felismerjük, és egyre jobban szeressük.

Tarts velünk! Veled együtt megleszünk 20 000-en.

A helyi közösségünkkel mi is összegyűlünk, hogy Krisztust együtt imádjuk.
Helyszín: Szent György templom
527143 - Esztelnek, 163 szám

Időpont: 2017. november 25-én, szombaton 18 és 19 óra között,


A 18 – 19 óra között tartandó szentségimádást szentmise előzi meg, amit 17,30 órakor kezdünk és ezt megelőzően 17 órától szentgyónási lehetőség lesz. 

Mindenkit szeretettel hívunk és várunk Esztelnek községéből és a környék településeiről.  

Gyere, tarts velünk Te is, és jelentkezz!
A jelentkezési lap kitöltésekor kérlek ne felejtsd el jelezni, ha szívesen segítesz a szentségimádás szervezésében és lebonyolításában, illetve ha fel szeretnél iratkozni a NEK 2020 hírlevélre, melynek segítségével folyamatosan tájékozódhatsz arról, hogyan halad a 2020-as esemény előkészítése, és első kézből értesülhetsz programokról, bekapcsolódási lehetőségekről.

Várunk november 25-én!

Szeretettel,
Kakucs Béla, fr. Szilveszter ofm
Szent György templom igazgatója

Jelentkezni pedig az űrlapot kitöltve ezen a linken: https://krisztuskiraly.iec2020.hu/#/   lehet. Egyszerűbb, ha a térképen Esztelnekre kattintva és a csatlakozom feliratra klikkelve tesszük. De a főoldalon is lehet jelentkezni, helyszínként Esztelneket választva.

Bármi kérdés merül fel, írj a frszilveszter@gmail.com email címre.
http://frszilveszter.blogspot.ro/

Nincsenek megjegyzések:

Nagycsütörtök: a legnagyobb szeretet pillanatai a legnagyobb árulás alkalmaivá is válhatnak

Lábmosás március 28., csütörtök Jn 13,1-15 Galaczi Tibor SP elmélkedése Fájdalmas tapasztalatunk, hogy nagyon sokszor az emberi életben a le...